Megítélsz engem? Te tudod, min kéne változtatnom?
Mert én is tudom ám, neked min kéne változtatnod. És azt is tudom, hogyan kellene élned az életed.
Kérdezés nélkül is tudok rólad mindent, abból, amit posztolsz a Facebookon és az Instagramon, vagy ha nem posztolsz, akkor biztos azért teszed, mert valami takargatni valód van. A közös ismerőseink úgyis beszámolnak rólad, tudom, milyen nehéz időszakokon mentél keresztül és együtt sajnálkozunk, közben pedig belül érezzük azt a megkönnyebbülést, hogy de jó, hogy nem velünk történt ez meg amaz.
Megítéllek, mert akkor nekem nem kell szembenéznem a magam korlátaival. Azon rugózom, hogy neked mit kéne máshogy csinálni és akkor te nem fogod észrevenni, mit csinálok én szarul. Mindenképpen neked kell változtatnod és én akkor leszek boldog, mert végre te is az leszel. Addig aggódok érted, közben pedig még mindig szerencsésnek érzem magam, hogy nem velem történnek a szar dolgok és félek, hogy velem fognak, ha nem segítek neked.
Tudom rólad, hogy az a bajod, hogy nincs még férjed / feleséged, nem keresel eleget, nincs még gyereked, nincs elég pénzed utazni vagy megvenni a legújabb hype-táskát vagy csodaautót. És én büszkén kihúzhatom magam, hogy bezzeg nekem sikerült!
Van egy rossz hírem.
Csak elképzeled, hogy tudod, mi a baja a másiknak - vagy egyáltalán van-e baja az életével és neked meg minden fasza hozzá képest.
Maradj csak meg az álomvilágodban, mert valójában látni így nem fogsz senkit. Egyedül vagy valójában és rettegsz, hogy ez kiderül és összedől a szépen felépített álomvilágod, amit mutatsz másoknak, de lerí róla, hogy hamis. Bűzlik messziről. Gondolj csak bele: tényleg meg kell ítélned valakit ahhoz, te szupernek és tökéletesnek érezd magad? És ha nem ítélnél meg senkit, kit kéne megítélned? Nem tán magadat?
